Kamikáze

 2008.01.08. 19:18

szolgálati közlemény

Na a régi blog átmegy mostantól archívba, mivel baromi lusta lévén nem vagyok hajlandó két blogba irdogálni. Szóval a komolyabb énem is átköltözik ide, új bejegyzések már csak itt lesznek.

Új év, én meg jól lemaradtam. Mentségül szolgáljon, hogy elég frusztráló helyzet, mikor 2-án már mehetek is dolgozni, míg Ákos még ráhúz a henyére egy hetet és csak 7-től áll járomba. Magyarul volt elég dolgom, a szófosást családunkban így az év elején csak a HamPló produkálta.

Persze voltak események, de többnyire mire a gép elé jutok - például most - már nem nagyon emlékszem rájuk. Azért némelyik igen mély nyomot hagyott.

Hazafelé Keszthelyről az év első napján zuhogó hóban, három sávban, sávok közt feltorlódott trutymós hókása bordák közt, minden sávban elöl hókotró megy és így haladgatunk leginkább 40-el. Ez korántsem baj, de elég uncsi vagy 70 kilométeren keresztül, bár üdítő színfoltok az előttünk és mellettünk picit előrébb - picit hátrébb önmagukhoz képest meglehetősen lassan haladó Audik és Lexusok.

Azért itt is fellelhetők a potenciális (ön)gyilkosjelöltek.

A hókotrók mögé való felsorakozás szakaszában, amikor még viszonylag gyorsan haladtak a sávok, egy őrült bmw-s kamikáze jobbról ezerrel bevág elém, mintha tök száraz lenne az út, kb. városi sávváltás közelségben. Közben persze a sávok közt feltorlódott trutyit egyben felkente a szélvédőmre, ami néhány pillanatnyi vakságot okozott kb. 100-as tempónál. Nem örültem. Ja és ment tovább kersztbe, külső sávból a legbelsőbe, aztán rájött, hogy nem gyorsabb az a sáv, így a belső és középső sávok közt ment picit, majd visszahúzott a legkülső sávba, az előttem haladót is beterítve trutyival, mert épp az ment a leggyorsabban. Hogy hova a fenébe rohant, azt nem tudom, mert már egyértelműen látszott, hogy a hókotrókat utolérve szépen pianóban araszolunk Budapestig.

Nincs semmi előítéletem a bmw-sekkel kapcsolatban, láttam már suzukit is vakrepülni... de spéci ez a jóképességű vadbarom pont bmw-vel grasszált.

Címkék: közlekedés autó frász

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr20289867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2008.01.11. 18:07:26

Hajrá az új éveben is!!

De azért szerintem a Hampló se volt túlságosan szószátyár mostanság :)
süti beállítások módosítása