Mhorr gazellák születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Mhorr gazellák születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eredetileg Afrikában őshonos patások annyira ritkák, hogy a vadonból már teljesen kipusztultak, így a világ állatkertjeiben tartott 141 egyed a teljes világállományt jelenti. A most született két állat világra jövetele így fontos lépés a Mhorr gazellák megmentése érdekében tett erőfeszítések sorában.

Először születtek Magyarországon Mhorr gazellák, mégpedig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az idősebbik, nősténynek bizonyult gida április 6-án, a fiatalabbik, hím állat pedig április 21-én látta meg a napvilágot. Sajnos az anyaállatok – mindkettőjüknek ez volt az első ellése – túlságosan tapasztalatlannak bizonyultak, így az állatgondozóknak be kell segíteniük a kicsik táplálásába, cumisüveg segítségével. Ettől eltekintve viszont a csapat befogadta a kicsiket, így azok a felnőttekkel közös térben láthatóak.

A Mhorr gazella voltaképpen a dámgazella (Gazella dama) egyik alfaja. A dámgazella egykor általánosan elterjedt fajnak számított a Szahara nyugati felében, ma azonban csak Mali, Niger és Csád területén, illetve alkalmanként Algéria déli, Malival és Nigerrel határos vidékén fordul elő vadon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) minősítési rendszerében kritikusan veszélyeztetett fajnak számít, a vadonban csupán 500 egyed él ebből az állatfajból. A dámgazella négy alfaja közül az eredetileg Marokkó és Nyugat-Szahara területén őshonos Mhorr gazella (Gazella dama mhorr) a legritkább, olyannyira, hogy ebből az alfajból ma már egyetlen példány sem maradt a szabad természetben. Állatkertekben összesen 141 egyed él, ez jelenti ma a Mhorr gazellák teljes világállományát. 

A 21 állatkert közül, ahol Mhorr gazellák élnek, 12 található Európában. Magyarországon csak Budapesten láthatók ilyen gazellák. 

Az állatkertek mentették meg

Több olyan állatfaj is létezik, amelyet – miután a szabad természetből kiveszett – az állatkertek mentettek meg a végső kipusztulástól. Az európai bölény például, amely 1919-re teljesen eltűnt a vadonból, annak köszönheti létét, hogy az európai állatkertek az 1920-as évektől kezdve tervszerű együttműködés keretében kezdték szaporítani a gyűjteményeikben megmaradt egyedeket. Később ebből az állományból telepítettek vissza egyedeket a vadonba. Ugyancsak az állatkerteknek köszönheti fennmaradását a háziló vad ősének számító Przsevalszkij-vadló, és számos más állatfaj is.

Ugyanez a cél a Mhorr gazellákkal is, amelyeket jelen helyzetben egyedül az állatkertek tudnak megmenteni a kipusztulástól, mivel másutt egy sem maradt belőlük. 

A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként a tavalyi évben szerezte be a felnőtt tenyészállatokat az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által fenntartott állatkerti fajmegmentő tenyészprogram (EEP) keretében. Összesen öt állat – négy nőstény és egy hím – került az akkor megnyíló Szavannakifutóba. A felnőttek, és velük együtt immár a kicsik is, mind a belső istállóban, mind a külső kifutóban megtekinthetőek, attól függően, hogy a csapat épp hol tartózkodik.

Forrás: FÁNK

Címkék: állatkert kölykök mhorr gazella

A bejegyzés trackback címe:

http://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr886899705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.