Hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Biológiai Szimpóziumot

Csütörtökön és pénteken tartják az Állatkertben a VI. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózumot. A kétnapos rendezvényen harminchat előadás hangzik el az állattan, a növénytan, az embertani tárgyköréből, illetve az élettudományok más területeivel összefüggésben. Idén az evolúciós gondolat, illetve Charles Darwin munkássága a konferencia kiemelt témája.

A Fővárosi Állat- és Növénykert ad helyet a VI. Kárpát-medencei Biológiai Szimpóziumnak, amelyre e héten csütörtökön és pénteken, azaz november 12-én és 13-án kerül sor a Magyar Biológiai Társaság szervezésében. A kétnapos szakmai eszmecserén összesen harminchat előadás hangzik el állattani, növénytani, embertani illetve tudománytörténeti szekciókba osztva. A kiemelt témák egyike Darwin munkássága, illetve az élő szervezetek evolúciója, amely különösen amiatt aktuális, hogy a 2009-es esztendőt „Nemzetközi Darwin Évvé” nyilvánították a világ természettudósai. 

Az előadások között lesz, amely a rasszizmus és az evolúciós gondolat kapcsolatával, az énekesmadarak vonulásának egyes sajátosságaival, Magyarország mikrogombáival, a középiskolások körében előforduló kóros elhízással, az állatkerti víziló szaporítással, illetve az új fajok keletkezésének kérdéseivel foglalkozik.

A Magyar Biológiai Társaság (MBT) a magyar biológusok és a határterületekkel foglalkozó szakemberek 1952-ben alakult, kiemelten közhasznú tudományos egyesülete. Tagsága mintegy 3000 főt számlál. Szakmai tevékenységét a 11 szakosztályon, illetve helyi csoportjain keresztül fejti ki. Egyes szakosztályok jogelődjei már az 1852-ben alakult Királyi Magyar Természettudományi Társulatban is működtek, így az Állattani, vagy a Növénytani Szakosztály több mint százéves múltra tekint vissza.

Brazil állatkerti szakemberek Budapesten

Brazil állatkerti szakemberek vendégeskednek Budapesten. A brazíliavárosi, illetve a riói állatkertből érkezett nyolcfős küldöttség öt napon át tartózkodik Magyarországon. Ezalatt nemcsak a magyar főváros állatkertjével ismerkednek meg, hanem ellátogatnak a Hortobágyi Nemzeti Park területére is. A programból nem maradnak ki Budapest nevezetességei, valamint az Operaház szerda esti előadása sem. A brazil delegációt Marcelo José Rodrigues Maia riói, és Raul Gonzalez Acosta brazíliavárosi állatkerti igazgató vezeti.

Forrás: FÁNK

Címkék: budapest állatkert találkozó biológus

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr626899655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása