Az indiai oroszlánból már csak néhány száz él az egész világon!

Mától láthatja a közönség a Fővárosi Állat- és Növénykert indiai oroszlánjait. Az oroszlánok ezen alfaja igazi ritkaságnak számít, hiszen az indiai oroszlánok összes egyedszáma alig néhány százra tehető. A kritikusan veszélyeztetett nagymacskából összesen 238 egyed él állatkertekben, 43 különböző helyen. Magyarországon kizárólag Budapesten láthatják őket a látogatók.

A világ legritkább oroszlánjait láthatja mától a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége! A kritikusan veszélyeztetett indiai oroszlánok egy hete érkeztek meg Budapestre, ám az állatkerti szakemberek csak mostanra látták elérkezettnek az időt ahhoz, hogy az állatokat a kifutóra is kiengedjék. Az új oroszlánok eddig egyáltalán nem tűnnek „oroszlánszívűnek”, kissé még tartanak a számukra új, ismeretlen környezettől. Éppen ezért előfordulhat, hogy nap közben a kifutóból visszamennek a belső férőhelyre is, mivel a gondozók nyitva hagyják az ajtókat, hogy az állatok eldönthessék, hol kényelmesebb számukra. 

A két fiatal nőstény a franciaországi Mulhouse állatkertjéből érkezett, mi több, mindketten ott is születtek 2008. április 30-án. A két testvér a Shirwane, illetve a Kankai neveket kapták. Anyjuk a besanconi születésű Sita, apjuk pedig a Dudley-ből származó Jetpur. Távolabbi őseik közül a legtöbb leszármazási vonalon a déd-, illetve az ükszülők voltak azok, amelyek még Indiából kerültek Európába. 

Az indiai oroszlán kultúrtörténeti jelentősége

A történelmi múltban Dél-Európában és Délnyugat-Ázsiában élt indiai–ázsiai oroszlán természetesen hatással volt az emberi civilizációra is. Jól példázza ezt a Héraklész által legyőzött nemeai oroszlán a görög mitológiában. A legendának ugyanis az a természettudományos alapja, hogy a hellén történelem korai szakaszában a mai Görögország területén is éltek oroszlánok.

Az ókori mezopotámiai civilizációkban is ismerték ezeket az állatokat: több asszír és babiloni domborművön és reliefen is láthatóak oroszlánok, illetve oroszlánvadászatot ábrázoló jelenetek is.

Bár India szimbólumának a nagymacskák közül inkább a bengáli tigris számít, az ország címerében, nemzeti emblémájában három oroszlán szerepel (a negyedik takarásban van). A motívum eredetije az úgynevezett szarnati oszlopfő: ezt az oszlopot az óind Maurja Birodalom legendás uralkodója, a III. században élt Asóka állíttatta a mai Uttar Pradés államban található Szarnat városában.

Az indiai oroszlánok beszerzésének legfőbb célja – a bemutatáson túl – természetesen a ritka alfaj természetvédelmi célú szaporítása. Ennek érdekében a közeljövőben egy hím indiai oroszlán is érkezik majd a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Természetesen még meg kell várni a nőstények tenyészérettségét is, hiszen a nőstény oroszlánok általában négyéves korban válnak biológiailag alkalmassá a vemhesülésre.

Az indiai oroszlánok létezéséről a közvélemény szinte alig tud. Ennek legfőbb oka, hogy az oroszlánokat (Panthera leo) általában afrikai fajként szokták elkönyvelni, hiszen a vadon élő populációk többsége valóban a fekete kontinensen él. A történelmi időkben azonban a faj Afrikán kívül, így Dél-Európában, illetve Délnyugat- és Dél-Ázsiában is igen elterjedtnek számított. Ezekről a területekről azonban – az emberi népesség növekedésének, illetve az ember környezet-átalakító tevékenységének következtében – az oroszlánok fokozatosan kiszorultak, kipusztultak. Dél-Európából már az ókorban eltűntek, de Nyugat-Ázsiában viszonylag sokáig fennmaradtak. Perzsiában – a mai Iránban – például még a XIX. században is éltek oroszlánok, többnyire a Zagrosz-hegység vidékén található élőhelyeken. Napjainkra azonban már Délnyugat-Ázsiából is teljesen eltűntek az oroszlánok. Így az egykor hatalmas méretű ázsiai elterjedési területen belül ma már csak az Indiában, közelebbről Gudzsarát tartományban található Gir erdőben maradtak fenn vadon élő egyedek. A Gir Erdő Nemzeti Parkban mintegy háromszáz indiai oroszlán él természetvédelmi oltalom alatt, további 238 egyed pedig Európa és Ázsia 43 állatkertjének lakója.

Az Afrikán kívül őshonos oroszlánokat a természettudósok önálló alfajnak tekintik, amelyet ázsiai, perzsa, illetve indiai oroszlánnak (Panthera leo persica) szokás nevezni. A magyarban az indiai oroszlán elnevezés a legelterjedtebb, hiszen az alfaj napjainkban már csak Indiában fordul elő vadon. Ritkasága és kicsiny elterjedési területe miatt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 2000 óta kritikusan veszélyeztetettnek minősíti az indiai oroszlán természetvédelmi helyzetét. Ez a fokozat szinte a létező legnagyobb mértékű veszélyeztetettséget jelöli, az IUCN kategóriarendszerében ugyanis az ennél is veszélyeztetettebb fajokat vagy alfajokat kihaltnak szokták minősíteni.

Ezek a ritka nagymacskák Magyarországon eddig még soha nem kerültek bemutatásra. A Fővárosi Állat- és Növénykert már évek óta tervezi, hogy bekapcsolódik az indiai oroszlánok európai állatkerti tenyészprogramjába. Erről tavaly szeptemberben, Koppenhágában, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) éves közgyűlésén született döntés. Az állatok megérkezése előtt egyébként az oroszlánoknak évek óta otthont adó, 1912-ben épült, de az 1990-es években korszerűsített állatház belső terét átalakították, a korábbi többszörösére bővítve az oroszlánok számára rendelkezésre álló belső férőhelyet. 

A magyar főváros állatkertje az 1870-es évek eleje óta mutat be oroszlánokat, az első oroszlánház pedig 1876-ban épült Hausszmann Alajos tervei szerint. A történelmi múltban a bemutatott oroszlánok mind afrikai ősökre visszavezethető egyedek voltak. Ugyanez igaz az idén tavaszig Budapesten élt két állatra, Mirzára és Pussyra is. Ők egyébként április elején a Nagyszebeni Állatkertbe költöztek, helyet adva ezzel a most érkezett indiai oroszlánoknak.

Miért jó egy állatkertben indiai oroszlánokat tartani?

Az állatkerti állatgyűjteményekben az oroszlánok szinte elmaradhatatlan állatoknak számítanak. Az állatkerti hagyományok, illetve a sörényes nagymacskák kultúrtörténeti vonatkozásai miatt a közönség el is várja, hogy egy „valamirevaló” állatkert gyűjteményében oroszlánok is legyenek. Ugyanilyen elvárás a közönség részéről, hogy rendszeresen legyenek oroszlánkölykök is.

A fenti kívánalmaknak az állatkertek csak nagy üggyel-bajjal, esetleg csak kompromisszumok árán tudnak megfelelni. A legtöbb állatkertben ugyanis a gyakori afrikai alfajok egyedeit, vagy nem tiszta vérű alfajhibrideket tartanak. Ezeknek a szaporítása természetvédelmi eredménnyel nem jár, viszont – mivel mindenütt jól szaporodnak – a felnövekedő szaporulatot általában nagyon nehéz elhelyezni. Sok állatkert az elmúlt években legalább időszakosan fogamzásgátlást volt kénytelen alkalmazni az oroszlánoknál.

Az indiai oroszlánoknál természetesen más a helyzet. Mivel kritikusan veszélyeztetett alfajról van szó, itt kifejezetten kívánatos a szaporulat, s mivel mindig vannak olyan állatkertek, amelyek szívesen csatlakoznak a tenyészprogramhoz, a szaporulat elhelyezése technikai szempontból sem szokott problémát okozni. Abban az állatkertben tehát, ahol indiai oroszlánokat tartanak, a közönség nem marad ki sem az „oroszlán élményből”, sem a kölykök látványából, ráadásul ennek még természetvédelmi haszna is van.

Az ok, ami miatt mégsem tart minden állatkert indiai oroszlánt, egyszerűen abban keresendő, hogy a tenyészprogramhoz való csatlakozásnak nagyon szigorú feltételei vannak, így a szaporulatból csak a feltételeket teljesítő állatkertek kaphatnak. A kritériumok közé tartozik a megfelelő tartási körülmények biztosítása mellett a tenyésztésben megmutatkozó fegyelem is. A tenyészprogramban szereplő indiai oroszlánoknál például elképzelhetetlen az a megoldás, hogy az oroszlánkölyköket az anyjuktól elválasztva mesterségesen neveljék csak azért, hogy kezes, akár televíziós stúdiókba is bevihető állat legyen belőlük. A cél ugyanis az, hogy az állatok minél inkább megőrizzék a természetes viselkedésüket, így a mesterséges felnevelés csakis abban az esetben jöhet szóba, ha az anyaállat egyébként nem nevelné a kölyköt.