Idén már másodszorra született zsiráf Budapesten

Idén már a második zsiráfborjúnak örvendhetnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hat héttel az előző kiszsiráf megszületése után a csapat egy másik nősténye is világra hozott egy életerős utódot. Az Ingrid nevű anyaállatnak ez az első borja, és ehhez mérten kissé zavarban is van. A gondozók így kénytelenek voltak letakarni azt az ablakot, amin keresztül a közönség betekinthetne a „szülőszobába”, mert máskülönben az anya nem szoptatná rendesen a kicsit. Amint az apróság megerősödik, természetesen a nagyközönség is láthatja majd.

Kedd reggelre újabb zsiráf született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, így most két apróság is cseperedik a budapesti zsiráfoknál. Az előző kicsi még február 19-én, vagyis alig több, mint hat hete jött a világra. Természetesen a nőstény zsiráfok nem tudnak hat hét elteltével újabb utódot a világra hozni, hiszen maga a vemhességi idő is 450 napra tehető. A mostani utódot azonban nem a már rutinos anyának számító Santana, hanem egy fiatal nőstény, Ingrid hozta a világra. Az apa ezúttal is a Jonas nevű zsiráfbika, így a most született kicsi a másfél hónapja világra jött állat féltestvére. Az Állatkert történetében egyébként eddig – a kedden született állatot is beleszámolva – összesen 27 zsiráfborjú született, és arra is volt már példa, éspedig 1985-ben és 2002-ben, hogy egy naptári évben két zsiráf is napvilágot lásson.

Most akkor zsiráf, vagy borjú?

A legtöbb nyelvben a különféle háziállatoknál eltérő kor és ivar szerinti megnevezéseket használnak (pl. kan, szuka, kölyök, kandúr, mén, csődör, paripa, kanca, csikó, ártány, koca, malac, kos, toklyó, jerke, bárány, bak, gida, bika, ökör, tehén, borjú, kakas, tyúk, csibe, gúnár, gácsér, pipe, tejes, ikrás stb.). Ezeket az elnevezéseket gyakran kiterjesztik az őshonos, sőt, még az egzotikus vadállatokra is. A nagytestű patásoknál általában az eredetileg szarvasmarhára vonatkozó elnevezések vannak használatban, így a különféle tulkoknál, nagy antilopoknál, elefántoknál, orrszarvúaknál, vízilovaknál és zsiráfoknál is a hím állatokat bikának, a nőstény állatokat tehénnek, a fiatalokat pedig borjúnak nevezik. A zsiráfborjú elnevezés tehát egyszerűen arra utal, hogy fiatal zsiráfról van szó.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az elmúlt években olyan zsiráfállományt igyekezett kialakítani, amelyben három nőstény és egy hím alkotja a tenyészállományt, ami lehetővé teszi, hogy rendszeresen, minden évben szülessenek zsiráfok. Ennek érdekében a már korábban itt élő, Santana nevű nőstény mellé 2004 őszén egy fiatal hímet szereztek be, majd 2008-ban, a zsiráfok jelenlegi, a korábbinál nagyobb befogadóképességű férőhelyének elkészülte után két fiatal nőstény is érkezett a Prágai Állatkertből. Jonas és Santana frigyéből eddig már két utód is született, a fiatalabb, prágai születésű nőstények azonban csak a közelmúltban érték el az ivarérettséget. Az ötéves Ingrid így most először adott életet egy zsiráfborjúnak.

Az apróság hat héttel idősebb féltestvérénél valamivel kisebb, kb. 168 centiméteres fejbúbmagassággal született, és a foltjai is világosabbak. Az állatgondozóknak emellett azt is sikerült kifigyelniük, hogy nőstény zsiráfborjúról van szó.

Az elmúlt két napban kérdéses volt, hogy nem lesz-e szükség emberi segítségre a kicsi felneveléséhez. A gyakorlatlan, elsőborjas patásoknál ugyanis előfordul, hogy nem engedik a kicsit szopni. Ingridnél is ez volt a helyzet az első, keddi nap folyamán, hiszen állandóan ellépett az emlőket kereső borjú elől. Este viszont minden gond nélkül engedte a jövevényt táplálkozni egészen reggelig. Szerdán nap közben azonban megint gond volt, így a kicsi estig megint nem jutott anyatejhez. Végül arra a megállapításra jutottak a gondozók, hogy Ingridet leginkább a látogatási időben az üvegablakon betekintő közönség zavarja. Ez önmagában nem meglepő, bár a rutinosabb nőstényeket nem szokta zavarni. Ingrid azonban egyáltalán nem rutinos, kicsit „zavarban is van” az anyai feladatoktól. Éppen ezért a gondozók egy falemezzel átmenetileg letakarták az ablakot, hogy semmiféle zavaró körülmény ne vonja el Ingrid figyelmét az utódgondozásról. Ez a lépés meg is hozta az eredményt, hiszen amióta az ablakot letakarták, az anyaállat napközben is rendben táplálja borját. Így viszont a legifjabb zsiráfot néhány napig még nem láthatja a nagyközönség, hiszen meg kell várni, amíg kellően megerősödik, és Ingrid is leküzdi kezdeti zavarát.

Forrás: FÁNK

Címkék: húsvét állatkert zsiráf

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr956899567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása