Eddig öt nagy kócsag és négy vörös gém bújt ki a tojásból

Kikeltek a Fővárosi Állat- és Növénykertben azok a vadmadár tojások, amelyeket nem egészen egy hónapja mentettek ki a természetvédelmi szakemberek a Tisza-tavi madárrezervátum árvíztől veszélyeztetett fészkelőhelyeiről. Eddig öt nagy kócsag és négy szürke gém bújt ki, de az elkövetkező napokban további fiókák kikelése várható.

Kibújtak az első fiókák azokból az árvízzel elöntött területekről kimentett vadmadár tojásokból, amelyeket az elmúlt hetekben a Fővárosi Állat- és Növénykertben keltettek. A tojásokat június 9-én gyűjtötték be a Tisza-tavi madárrezervátum természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai az árvíztől fenyegetett fészkelőhelyekről. Az Állatkertbe került 39 tojásból a lámpázások során 35-ben találtak életképes embriót. Az első fióka június 28-án jött a világra, mostanra pedig már kilencre emelkedett a kikelt madarak száma. Ezek közül öt nagy kócsag (Egretta alba), négy pedig vörös gém (Ardea purpurea), tehát mindannyian fokozottan védett fajok képviselői. Az állatkerti szakemberek az elkövetkező napokban további fiókák kikelésére is számítanak.

A most kikelt fiókákat háromóránként etetik pepszines oldattal kezelt apróhallal, kiegészítésként pedig édeskömény teát kapnak. A fiókák mindaddig az Állatkert keltető állomásán maradnak, amíg kellőképpen meg nem erősödnek ahhoz, hogy visszaengedjék őket a szabad természetbe.

A mentett tojások kikeltetése mellett a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai évente félszáznál is több sérült – törött szárnyú, mérgezett és áramütött – madarat mentenek és gyógyítanak meg. Ezek legnagyobb része alkalmas arra, hogy az állatkerti szakemberek – terepi kollégáikkal közösen – visszatelepítsék őket a vadonba. A tavalyi évben egyedül vörös vércséből 28 madarat engedtek szabadon a Hortobágyi Nemzeti Park területén.

Forrás: FÁNK

Címkék: fiókák szürkegém nagykócsag

Strauss esttel kezdődik a „Zenés állatkerti esték” koncertsorozat

 Idén is megrendezik a „Zenés állatkerti esték” elnevezésű koncertsorozatot. Az első előadást – amelyen a MÁV Szimfonikus Zenekar ad koncertet – szerdán este tartják meg a fővárosi intézményben. A június 30-i esemény után hét további előadásra kerül még sor a koncertsorozat keretében. Júliusban Rutkai Bori és a Specko Jedno, a Benkó Dixieland Band, Sebestyén Márta, illetve a Bolyki Brothers, augusztusban pedig a Hot Jazz Band, Palya Bea és a Budapest Klezmer Band lép majd fel az Állatkertben.

Címkék: zene koncert állatkert máv szimfónikusok

Makik, „mosolygós” gekkók és számos más érdekesség a most átadott létesítményben

Madagaszkár ház nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szigetország élővilágának néhány különleges képviselőjét bemutató létesítményben többféle maki, madarak, hüllők és kétéltűek is bemutatásra kerülnek. A kapcsolódó kiállítás a madagaszkári emberek kultúrájába is betekintést enged, és megemlékezik a sziget egykori választott „királyáról”, a magyar származású Benyovszky Móricról is. A megnyitó időzítése nem véletlen, épp a napokban volt ugyanis Madagaszkár függetlenné válásának ötvenedik évfordulója.

Címkék: állatkert madagaszkár gekkó lemur gyűrűsfarkú maki vörös vari vöröshomlokú maki szerecsenmaki talajlakó boa párduckaméleon paradicsombéka benyovszky móric

A faj évtizedek óta először szaporodott Budapesten

Ismét szaporulatnak örvendenek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Legutóbb a szitatunga nevű ritka antilopfajnál volt gyermekáldás. A kicsi – a felnőttekhez hasonlóan – igen félénk, a közönség egy betekintőablakon keresztül láthatja az apróságot.

Címkék: állatkert borjú antilop szitatunga

A tojásokat a Tisza-tó fenyegetett költőtelepeiről mentették ki

Vadmadár tojásokat keltetnek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A zömmel vörös gémektől és nagy kócsagoktól származó tojásokat a természetvédelmi őrök gyűjtötték be olyan területeken, ahol az árvíz fokozottan védett madárfajok költőtelepeit veszélyeztette. 

Címkék: kócsag mentés árvíz védett tisza tó vörös gém szürke gém vadmadár

Az állatokat medencével, vízpermettel, árnyékoló vitorlával védik a hőségtől

Üzembe helyezték a párakapukat a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kellemesen hűsítő berendezésből három üzemel a kert területén, és továbbiak üzembe állítása is várható. Emellett természetesen az állatok számára is gondoskodnak a megfelelő hűsölési lehetőség biztosításáról.

Címkék: állatkert nyár hőség párakapu

Legalább tizennyolc kölyök született a példás társadalmi életet élő kisemlősöknél

Prérikutya kölykök özöne fogadja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A tevék szomszédságában látható észak-amerikai kisemlősöknél ugyanis csaknem húsz kölyök született a közelmúltban. Az apróságok méltán népszerűek a látogatók közében, megjelenésük leírásához a „cuki” jelző tűnik a legkifejezőbbnek.

Címkék: állatkert prérikutya kölykök

Pozitív csalódás

 2010.06.05. 17:07

Nem fogjátok elhinni, de a T-szolgáltató ügyfélszolgálatával kapcsolatban hihetetlen élményben volt részem.

Konkrétan meghalt a set-top box vagy mi, tegnap este betelefonáltam az ügyfélszolgálatra, felvették a problémát, és jelezték, hogy 72 órán belül jelentkeznek a szakik.

Ma reggel sms - a problémám megoldása elkezdődött. Rá fél órára telefon, hogy akkor ma tudnának-e jönni orvosolni délelőtt. Mondtam perszehogy, gondoltam minél előbb, annál meglepőbb. :) És tényleg, fél 11-kor itt volt a fazon, ahogy ígérte - ráadásul pont az, aki bekötötte a cuccot hajdan - és fél óra alatt kicserélte, beüzemelte stb...

11-kor már működött minden. Egyedül a már felvett dolgok vesztek el - vagy a doboz ment galyra hardverileg, vagy a rajta lévő windows halt be totálisan -, de a beállítások úgy mint csatorna sorrendje, sorozatfelvételek ill. leendő felvételek megmaradtak. Úgy néz ki ezeket a beállításokat központilag tárolják. Ráadásul az új box eggyel újabb, dupla wincsivel.

Szóval van még remény, néha működik a renszer... :)

 

Azért piciben megjegyzem, hogy ezt 99,99% valószínűséggel a Foci VB-nek köszönhetem... ha már a focit nem szeretem, legalább valami hasznom legyen ebből a nagy mizériából... :)

Címkék: tv ügyfélszolgálat pozitív

Új csoportvezetések, esti séta a színfalak mögött

Hétvégétől fogadja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert Lepkekertje. A Pálmaház mögötti létesítményben idén minden korábbit meghaladó, Magyarországon egyedülálló gazdagságú lepkegyűjtemény kerül bemutatásra. A trópusi lepkék és pillangók mellett egy olyan hazai fajt is láthat a közönség, amelynek – most még hernyóalakú – egyedeit az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárási viszonyai miatt kellett megmenteni egy vihar által letarolt területről.

Címkék: állatkert színfalak mögött lepkekert csoportvezetés esti séta

Szakmai partnerségi programról született megállapodás

A természetvédelmi tevékenységre is kiterjed a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Budakeszi Vadaspark szakmai partnerségi programja. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá a két intézmény vezetői. A vadaspark és az állatkert közösen hívja fel a figyelmet arra is, hogy a kiránduláskor „talált” őzgidákat a leghelyesebb az erdőben hagyni.

Címkék: állatkert budakeszi vadaspark megállapodás

Programok sokaságával készülnek a vasárnapi gyermeknapra

Újabb állatkölyköket láthat a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A hucul lovaknál ugyanis kiscsikó, a törpezebuknál pedig borjú született a közelmúltban. A sok kisállat mellett az Állatkert vasárnapra számos programmal is készül, ekkor lesz ugyanis a Nemzetközi Gyermeknap.

Címkék: állatkert gyereknap csikó kölykök törpezebu hucul

Kiskenguru homlokcsillaggal

 2010.05.26. 12:15

Hortikulturális találkozó az Állatkertben

Végleg kiköltözött az erszényből a kormos kenguruk csemetéje a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az ifjú erszényes egészen különleges, mert bár teljes egészében szürkésbarna-kormos színűnek kellene lennie, a fején olyanforma fehér foltot visel, amint a lovaknál csillagnak szoktak nevezni. Közben az Állatkertben tartja éves konferenciáját az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége kertészeti szakcsoportja.

Címkék: állatkert kenguru kölykök eaza

A VI. Magyarországi Nőszirom Kiállítás szombattól hétfőig látogatható

Szombattól Pünkösd hétfőig látogatható az Állatkertben a VI. Magyarországi Nőszirom Kiállítás. Az íriszeknek is nevezett színpompás növények bemutatójának a Pálmaház mögötti Lepkekert ad helyet.

Címkék: kiállítás állatkert írisz növény kertészet nőszirom

Az indiai oroszlánból már csak néhány száz él az egész világon!

Mától láthatja a közönség a Fővárosi Állat- és Növénykert indiai oroszlánjait. Az oroszlánok ezen alfaja igazi ritkaságnak számít, hiszen az indiai oroszlánok összes egyedszáma alig néhány százra tehető. A kritikusan veszélyeztetett nagymacskából összesen 238 egyed él állatkertekben, 43 különböző helyen. Magyarországon kizárólag Budapesten láthatják őket a látogatók.

Címkék: állatkert indiai oroszlán

A ritka mandrillok csapatának legifjabb tagja április 27-én született

Csilla és Maboa majmok! Egészen pontosan a Nyugat-Afrikában honos, mandrill nevű ritka majomfaj képviselői a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Figyelmünkre most azért érdemesek különösen, mert a két állat frigyéből épp a napokban született egy nagyon helyes mandrillkölyök. A ritkuló mandrillok állatkerti szaporítását egyébként a magyar főváros állatkertje irányítja, méghozzá egész Európára kiterjedő hatáskörrel.

Címkék: állatkert bíbic mandrill

Az Állatkert munkatársai a Pilisben engedték el az állatokat

Mentett sünöket engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a Pilis hegységben. Az állatokat jóakaratú emberek hozták be a kertbe még a tavalyi év folyamán. Miután sikeresen átteleltek, a megfelelő kondíciójú egyedeket visszaengedték a szabad természetbe. 

Címkék: sün mentés szabadonengedés

Újabb kisállatok a Fővárosi Állat- és Növénykertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert szinte minden sarkában állatkölykökkel és fiókákkal találkozhatunk, a gorilla- és orangután kölyöktől a zsiráfborjún át egészen a vízfelületek környékén tipegő kiskacsákig. A közelmúltban további örvendetes szaporulatra került sor, hiszen a makiknál és a vízityúkoknál is „gyermekáldás” volt.

Címkék: állatkert fiókák kölykök lemúr gyűrűsfarkú maki vizityúk

Vámpírmánia

 2010.04.23. 18:00

Na engem is utolért.

Rákattantam L.K. Hamilton, Kresley Cole, J.R.Ward, Lara Adrian, Christine Feehan, Jeaniene Frost, Gena Showalter, Sherrilyn Kenyon könyveire... 

Pillanatnyilag a Vámpírharcon vagyok túl, és a Sötét herceg következik - bár azt már angolul olvastam, év elején még semmi nem volt Feehantól magyarul. Na most lesz, a Carpathians sorozat. Mellesleg a Twilight ezek után visszatekintve nagyon lightos... na és ha tovább megyek a vámpírirodalom (huhh már ilyen is van) keményvonalasai irányában, akkor ugye ott van Ann Rice, Bram Stoker (alapok ugye) stb... 

Részemről a szórakoztatóbb, kevésbé sötét és a klasszikus vámpír-alakokhoz (kizárólag gonosz és halott) nem annyira ragaszkodó, hovatovább romantikus sztorikat kedvelem. Mondjuk nem a tini verzió a nyerő. 

Nagyon élvezem, mikor új és újabb vámpírmeghatározások születnek egy-egy író fantáziájában. Teszem azt külön faj (Ward), földönkívüli-ember hibrid faj (L.Adrian), stb.. :)

Amúgy néha türelmetlen vagyok, ui. Jeaniene Frost Cat és Bones sorozatának további részeit (az első után nagyon nagy a csúszás) nem is bírtam kivárni, elolvastam angolul... asszem csak a negyediket nem... még. Persze ha a kiadó ilyen sokáig toligálja... ne csodálkozzon.

Mellesleg a Kresley Cole könyvek címét fordíthatták volna jobban... Az hogy muszáj belerakni a VÁMPÍR szót, akkor is, ha az egész könyv során kb. fél sorban szerepel, hát tiszta dili. Spéci gondolok itt a Vámpírharc-ra, aminek főszereplői egy vérfarkas és egy boszorkány, na persze ott van a többi halhatatlanból mellékesen egypár, de a történet szempontjából teljesen irreleváns. A _nagy_ ellenfél is boszorkány..., tehát vámpírharc max érintőlegesen van, némi áthallás az előző könyvből, aminek az egyik főszereplője egy vámpír (persze jó vámpír, mivel főszereplő)...

Címkék: kritika könyv vámpír

Föld Fesztivál az Állatkertben

 2010.04.16. 16:43

Gazdag programkínálat április 19-től 25-ig

Nemcsak a Föld Napján, hanem egész jövő héten a bolygónk és az élővilág védelméhez kapcsolódó gazdag programkínálattal várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Föld Fesztivál elnevezésű program április 19-től 25-ig tart.

 

Címkék: állatkert föld fesztivál

Pillantás a dél-amerikai ország lakóira, tájaira, természeti szépségeire

Peru élővilágát, természeti szépségeit, lakóit és történeti emlékeit mutatja be az a fotókiállítás, amely április 14-től május végéig tekinthető meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A „Peru ezer arca” című kiállítás érdekessége, hogy a felvételeket az Állatkert egyik – perui származású – munkatársa – Nicolas Cansinos készítette.

Címkék: peru állatkert fotókiállítás

Hidegvér, tojáskeltetés „izomból”

A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható termetes tigrispitonok egyike „furcsa” viselkedésével hívja fel magára a látogatók figyelmét. A több méteres hüllő ugyanis rendszeresen összerándul. Az állatnak természetesen semmi baja, még csak nem is csuklik: csupán a tojásai kiköltéséhez igyekszik elegendő hőt termelni.

Címkék: állatkert tigrispiton kígyótojás

♦ SAJTÓKÖZLEMÉNY ♦

Póniparkot működtet az Állatkert az egykori „kis vidámpark” területén

Budapest, 2010. március 31. (szerda) – Március utolsó napján közös szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Budapesti Vidám Park ZRt. és a Fővárosi Állat- és Növénykert. A két városligeti intézmény az idén együttesen kínál kedvezményeket a látogatók számára, hiszen aznapi vidámparki jeggyel az Állatkertben, állatkerti jeggyel pedig a Vidámparkban kapnak 15 % kedvezményt a látogatók. Fontos eleme az együttműködésnek az is, hogy az egykori „kis vidámpark” területén Pónipark nyílik, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert üzemeltet.

Címkék: programok állatkert vidámpark kedvezmények pónipark

Közben az állatkerti és vadállatorvosok konferenciájának is otthont ad az intézmény

Háromszáz kilósra is megnőhetnek, és akár kétszáz évig is élhetnek azok az aldabrai óriásteknősök, amelyek csütörtök óta láthatóak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A hat állat még viszonylag fiatalnak számít, életkorukat 10-15 esztendősre becsülik. De már így is akkorák, mint két medicin labda.

Címkék: állatkert aldabrai óriásteknős állatorvosi konferencia

A rózsás színű gázlómadarak mától nyári bemutatóhelyükön várják a látogatókat

Százhárom flamingó sétált végig a reggeli órákban a Fővárosi Állat- és Növénykert sétaútjain. Ma jött el ugyanis a napja annak, hogy a karcsú gázlómadarak a téli szálláshelyről nyári bemutatóhelyükre költözzenek. Az évek óta rendszeresen ismételt műveltre valószínűleg idén kerül sor utoljára, ugyanis várhatóan ebben az évben készül el a flamingók új szálláshelye, amely – kivitelénél fogva – teljesen feleslegessé teszi a Nagy Flamingóterelést, amelyre mostanáig évente kétszer is sor került.

Címkék: állatkert flamingó

Szombaton és vasárnap is díjmentes lesz a belépés a 14 éven aluli gyermekeknek

Változatos programokkal várja látogatóit az Állatkert most hétvégén a Víz Világnapja alkalmából. A számos látnivaló mellett jelentős kedvezményt is kínálnak, hiszen szombaton és vasárnap a 14 éven aluli gyermekek számára díjmentes lesz a belépés.

 

Címkék: állatkert víz világnapja

süti beállítások módosítása