Már láthatóak az Állatkert legifjabb jövevényei

Budapest, 2009. augusztus 14. (péntek) – Újabb kisállatokkal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert gyűjteménye. A Parasztudvarban kéthetes bikaborjút, a Kisszikla oldalában pedig két koronásdaru fiókát láthat a nagyközönség.

Két fióka cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykert koronás darvainál. A kicsik július 31-én keltek ki a tojásból, kelési tömegük 71 és 74 gramm volt. Az elmúlt két hétben természetesen nőttek már valamicskét, és mostanra a látogatók is zavartalanul megszemlélhetik őket a Kisszikla oldalában, az óriáskenguruk szomszédságában található röpde madarai közt.

A kéthetes fiókák ebben a korban természetesen nem is hasonlítanak a felnőtt madarakra. Tollazatuk pihés, vörösesbarna, illetve zsömleszínű, és a kifejlett egyedekre jellemző karcsú lábak helyett tömzsi lábacskákon szaladgálnak. A fejükön pedig még semmi nyoma az aranyszínű tollkoronának, amelyről egyébként a faj a nevét kapta. A nemüket sem lehet megállapítani ebben a korban, így természetesen nevet sem kaptak még.;

A szülőpár, melynek két tagját igen logikus módon Maminak és Papinak nevezik a gondozók, nagyon jó tenyészeredménnyel büszkélkedhet, mert a lerakott tojásokat rendszerint mind sikerrel költik ki, noha ezeknél a madaraknál nem ritka, hogy három tojás közül csak kettőből vagy egyből kel ki fióka. Papi és Mami egyébként 1999 óta élnek Budapesten, eredetileg Tanzániából kerültek a magyar fővárosba.

Ugyancsak július utolsó napján jött a világra a Parasztudvar legifjabb lakója. Rozi, az őshonos fajtának számító magyar tarkamarhák népszerű állatkerti képviselője ugyanis egy egészséges borjúnak adott életet. A bikaborjúnak bizonyult jövevény délelőttönként a karámban, délutánonként pedig az istállóban látható, természetesen Rozival együtt.

Jóllehet a szarvasmarha szaporulat szakmai és természetvédelmi szempontból messze nem számít olyan jelentős eseménynek, mint például a koronásdarvak kikelése, ám a kis boci roppant népszerű a közönség körében. Annál is inkább, mivel a mai emberek többsége már városlakó, így a gazdasági haszonállatok számukra éppúgy egzotikusak, mint a távoli tájakon őshonos vadállatok. Ráadásul a Parasztudvarban így azt is megláthatják a gyerekek, hogy a tej nem tégladobozban terem.

Miféle állat a koronásdaru?

A szürkenyakú koronásdaru (Balearica regulorum gibbericeps) Kelet- és Dél-Afrika nyílt, szavannás területeinek lakója. Különösen folyók, vagy nagyobb állóvizek közelében érzi otthon magát. Nappal aktív. Alapvetően párban, vagy kisebb családi közösségekben él, de időnként előfordul, hogy egy táplálékban gazdagabb területen 80-100 madár is csoportosul. Tápláléka különféle növényekből, magvakból, valamint rovarokból, férgekből, apróbb halakból, békákból, kígyókból áll. Testfelépítését tekintve igen ősinek számít, és mivel az elmúlt 40 millió évben alig változott, „élő kövületként” tartják számon.

A tojók általában 1-3 tojást raknak, amelyekből egy hónap elteltével kelnek ki a fiókák. A felnőtt madarak akár 25 évig is élhetnek.

  Forrás: FÁNK

Címkék: budapest állatkert fióka koronásdaru

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr46899675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.