Szakmai partnerségi programról született megállapodás

A természetvédelmi tevékenységre is kiterjed a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Budakeszi Vadaspark szakmai partnerségi programja. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá a két intézmény vezetői. A vadaspark és az állatkert közösen hívja fel a figyelmet arra is, hogy a kiránduláskor „talált” őzgidákat a leghelyesebb az erdőben hagyni.

Szakmai partnerségi programot indított el Budakeszi Vadaspark és a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá dr. Persányi Miklós állatkerti főigazgató, Bene Zsolt, a vadaspark igazgatója, valamint Zambó Péter, a vadaspark tulajdonosának számító Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.

A partnerségi program egyrészt általános állattartási, állategészségügyi, illetve oktatási–nevelési kérdésekre vonatkozik, másrészt konkrét természet- és állatvédelmi kérdésekre is. A városligeti intézmény főként az új állattartó létesítmények tervezésével, kivitelezéssel kapcsolatos tapasztalatait ajánlja fel a vadasparknak, de a segítség kiterjed a problémás, esetleg altatással járó beavatkozásokra is, amelyben az állatkerti állatorvosoknak igen nagy tapasztalatuk van. A vadaspark – egyebek között – a hazai mentett, de a vadonba vissza nem telepíthető állatok hosszú távú elhelyezésében segíti az állatkertet.

A két intézmény megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy miként lehetne a mindkét helyszínen magas színvonalú zoopedagógiai oktató–nevelő munkában az eddigieknél hatékonyabban együttműködni.

Az aláírásra a Budakeszi Vadasparkban kerül sor, ahol a megállapodás megkötésével egy időben egy virágórát is felavattak. A négy méter átmérőjű különleges szerkezet az együttműködés jelenként a Fővárosi Állat- és Növénykertből került Budakeszire. Az óra számlapjára hat – elsősorban sziklakerti – virágfaj 1100 egyedét ültették, így a műholdas kapcsolatnak köszönhetően mindig pontos időt mutató óra tavasztól őszig teljes virágdíszben mutatja az időt a vadaspark látogatóinak.

Az ünnepélyes eseményen vehették át díjaikat a „Mit jelent nekem az erdő?” gyermek alkotópályázat győztesei. A Pilisi Parkerdő Zrt. uniós támogatásból finanszírozott Parkerdő természetesen programja keretében általános iskolások számára meghirdetett pályázatra összesen 250 pályamunka érkezett.

Tessék az őzgidákat az erdőben hagyni!

A kora nyári időszakban gyakran megesik, hogy jó szándékú kirándulók „elárvult” őzgidát találnak az erdőben, amellyel aztán a vadasparkot, vagy az állatkertet keresik meg (bár az állatkert 1991 óta egyáltalán nem fogad be őzeket). A szóbanforgó, néhány hetes őzgidák persze valójában egyáltalán nem árvák, csupán még nem tudják követni a kirándulók elől elmenekülő anyjukat, aki a veszély elmúltával visszatérne rejtőzködő gidájához. Az anyaállatot pedig a leggondosabb ápolás sem tudja pótolni, éppen ezért akkor járunk el helyesen, ha a „talált” őzgidát érintetlenül az erdőben hagyjuk. Az őzgidákkal kapcsolatos szemléletformálás is egyike azoknak a területeknek, amelyre a két intézmény szakmai együttműködése kiterjed.

Forrás: FÁNK

Címkék: állatkert budakeszi vadaspark megállapodás

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr346899589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.