Korcsolyázó Fabia

 2007.11.27. 16:49

Nagy élményem volt ma délelőtt Budakeszin, ugyanis a Makkosi utat elkezdték tegnap túrni. De annyira, hogy totál lezárták, az elején átjutni nem lehet, mert mélyszántás, 30 centi magas kőhalmok és bazinagy munkagépek állják az autó útját.Természetesen egy árva zsákutca tábla nem lett kitéve, így az ember szépen végigmegy és a végén tolatgat a halom beszorult autó között, és forgolódik. Mindkét irányból ezt a nem túl szimpatikus szivatós játékot játszották az illetékesek. Nem csodálkoznék, ha valaki egy kamerával kicsüccsent volna Kandikamerázni a csapdába esetteket.

Namármost nekem a Makkosi felső részére kellett eljutnom valamilyen trükkel. Van egy földút - jelenleg sárút -, ahol valahogy fel tudtam tegnap kapaszkodni, de ma jégpályává avatta az éjszaka esett egy-két centi hó. Vagy inkább jeges, fekete sípályává. Meredek, buckás, jeges. Egy lendülettel eljutottam a negyedéig, de láttam, hogy kicsit feljebb, a még meredekebb részen egy Póló külső navigációval és kézi rásegítéssel csúszikál hátrafelé, vissza, hogy meg tudjon fordulni. Felette egy kajaszállító kisfurgon csúszott szembe vele lefelé, két első kerék totál jobbra kormányozva, kocsi mégis csúszik enyhén balra az igen mély árok felé, végül sikeresen túljut a veszélyes árkos szakaszon. Felfelé csak egy terepjáró mert nekilendülni, de aztán asszem ő se ment fel, mert szembe jöttek többen is riszáló seggel csúszkálva.

Én dobtam egy hátraarcot, és a település másik oldaláról, felülről közelítettem a problémát, így sikerült felmásznom egész magasra, majd egy pici személyatónyi szélességű jéggé taposott nyomvonalú utcácskán kacsáztam vissza a Makkosira. Mit mondjak, leizzadtam, mondhatni túltengett bennem az adrenalin. Pedig van asr, difizár, újdonat téligumik, ráadásul autókám direkte 2 centivel megemelt alvázú és plusz védelmet kapott alulról a motor, ismervén a körülményeket, ahol grasszálnom kell vele. Ha nem lenne a két centi, alvázzal karistoltam volna a jeget az tuti.

Címkék: közlekedés autó skoda terepjáró adrenalin jégpálya frász

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr31244489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása