Tegnap voltunk olyan szerencsétlenek, hogy egy hipermarket mellett döntöttünk a hétvégi bevásárláshoz. Nagy, zsúfolt és a végén a pénztáros egy anakronizmus. Oké, hogy nem szereti a munkáját, esetleg már ott ül dél óta, még az unott, hervatag arckifejezés se akasztott ki.

Aztán elém cseszi a kenyeret, hogy nem látni rajta a vonakódot, vakarjam le. Sic! Nézek rá, rendben, nem látszik a vonalkód, de már évtizedek óta ilyenkor a pénztáros beütögeti a számsort és kész. Ha az se látszik, akkor előkapja a listáját és azon megnézi az adott áru kódját. Ha ilyenje nincs, akkor fogja a telefont, és felhívja azt, aki bediktálja neki. Na de hogy én kezdjem el vakargatni a péksüteményt... Közben magyarázza, hogy rásült a sajt... mintha nem látnám... 

Oké, nyeltem egyet, levakargattam, de hát könyörgöm, péksüteményről van szó, amibe belenyomják a cédulát, aztán sütik... ráadásul sajtos a teteje, még szép, hogy ráolvad. Hát ez már csak így van, gondolom nem először szembesül a problémával... végül mégiscsak fel tudta venni a telefont, és haladhattunk. Mögöttünk a fél kilométer sorral...

Mivel én álltam elöl és pakoltam a szatyrokba, párom meg hátrébb, mivel ő fizetett, már csak akkor szólt, hogy a paradicsomot szó nélkül kivágta a csaj, mikor már kijöttünk. Azért nem szólt hamarabb, mert próbálta nem ráborítani a pultot a csajra és magában számolt, hogy lenyugodjon.

Mert hogy nem volt rajta matrica... így ugrott a bruschetta, amit reggelire terveztem.

Kissé kiakadtam, mivel a zöldséges standokat kb. háromszor körberohangásztam, mert friss petrezselymet kerestem... hát nem volt... viszont valahol eldugva kellett lenni egy mérleg-árazó valaminek, amit még kerestem is de nem vettem észre, és úgy gondoltam van olyan modern ez a bolt is, hogy a mérleg be van építve a kódleolvasóba a pénztárnál.. mint oly sok helyen. Hát nem volt.

TÚL SOKAT VÁROK?

Talán én vagyok túlságosan igényes, de azt azért elvártam volna, hogy udvariasan jelzi, hogy sajnos így nem tudja a paradicsomot beütni a gépbe. De nem, a pénztáros még azt se mondta bocs, vagy valami... Szó nélkül kidobta a paradicsomot.

Mondjuk nem valószínű, hogy a pénztártól a mögöttünk álló sorral még visszarohanok megkeresni azt a szaros mérleget, de mégis... legalább egy udvarias jelzés, hogy miért is nem tudja a paradicsomot beütni a gépbe...

Felmálházva persze már nem mentünk paradicsomvadászatra másik boltba... Országunk rohamléptekkel halad visszafelé az udvariatlan és kellemetlen eladók és pénztárosok korába.