A nagyközönség egy hónap múlva láthatja az aprócska nagymacskákat

Ismét vannak leopárdkölykök a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Csenge és Csiú most egy hónaposak, de még további négy hetet kell várni arra, hogy a nagyközönség is láthassa őket.

A legnagyobb leopárd

Az összes leopárdalfaj közül a perzsa leopárdra jellemző a legnagyobb átlagos testméret, testtömege pedig akár a 90 kg-ot is elérheti. Tápláléka jórészt közepes testű patásokból, például bezoárkecskékből és más vadkecske, illetve vadjuh fajokból áll, de kisemlősöket és madarakat is elfogyaszt. Zsákmányát üldözve akár 55 kilométeres óránkénti sebességre is képes.

Fényképezőgépek és kamerák „kereszttüzében” mutatkoztak be az Állatkert legifjabb leopárdjai. A két kölyök szeptember 26-án született, ám csak most kerülhetett sor az apróságok kézbe vételére. A kicsiket ugyanis Čezi (e.: Csezi), az anyaállat neveli, aki nem enged közel senkit a kölykökhöz. A mai napon azonban külön kellett tőle választani a kicsiket, hiszen a féreghajtás, illetve az azonosító chipek beültetése most volt esedékes. A kölykök csak néhány percig voltak külön az anyaállattól, és eközben a sajtó képviselőinek is lehetőségük volt filmezni, fotózni őket.

A beavatkozás közben az állatok ivarát is megállapították: a két kölyök közül az egyik kislánynak, a másik kisfiúnak bizonyult. Előbbit Csiúnak, utóbbit pedig Csengének nevezték el a gondozók. A névadásról tudni kell, hogy mindenképpen „C”, illetve „Cs” betűs nevek jöhettek szóba, mivel a perzsa leopárdoknál azt a gyakorlatot követi az Állatkert, hogy almonként az ábécé soron következő betűjével kezdődő nevet kapnak a kölykök: a korábban Budapesten született állatok közül az első kölyök az Asszír, a második alomban született három kölyök pedig a Bella, Bara és Bahar nevet kapta.

A kicsik a néhány perces beavatkozás után visszakerültek az anyaállathoz, aki továbbra is rendben gondoskodik róluk. Minthogy a kölyköknek most még nyugalomra van szükségük, a nagyközönség csak egy hónap múlva láthatja őket az anyaállattal együtt. A Nadír nevű hím viszont folyamatosan a kifutóban tartózkodik az Állatkert nyitva tartási idejében.

A perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor) a leopárdok – más néven párducok – legnagyobbra növő alfaja. Nemcsak a tulajdonképpeni Perzsiában, azaz a mai Iránban, hanem Irak, Afganisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán, valamint Örményország területén is őshonos. Élőhelyén veszélyeztetett állatnak számít, vadon élő állományát kevesebb, mint kétezer egyedre becsülik. A világ állatkertjeiben összesen száz perzsa leopárd él. Budapesten 2003 óta láthatja a közönség ezt a ritka nagymacskát. A 11éves, franciaországi születésű Nadír, illetve a 9 éves, cseh származású Čezi frigyéből eddig három alomban összesen hat kölyök született.

Forrás: FÁNK

Címkék: leopard állatkert kölykök

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr596899763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása