Párt kapott Géza: az arát Cukinak hívják

Már a kifutón láthatja a nagyközönség Cukit és Gézát, a Fővárosi Állat- és Növénykert nemrégiben „egybekelt” tapírjait. Géza már korábban is az Állatkert lakója volt, újdonsült párja pedig egy angliai állatkertből érkezett Budapestre.

Vége a legényéletnek Géza, a Fővárosi Állat- és Növénykert hím tapírja számára. Nemrégiben ugyanis párt kapott egy Cuki nevű tapírhölgy személyében.

A tizenhárom éves Géza 2001 óta él a városligeti intézményben, és már évek óta próbálnak párt szerezni neki az állatkerti szakemberek. A párnak ugyanis nem egyszerűen csak nősténynek kell lennie, hanem az európai állatkerti tenyészprogram szempontjából genetikailag is meg kell felelnie. Egy időben még a dél-amerikai beszerzés is szóba került, végül azonban az angliai Twycross Állatkertben sikerült alkalmas párt találni Gézának. A most tizenegy esztendős nőstényt a ködös Albionban Sukinak keresztelték el, a budapesti gondozók azonban inkább a Cuki nevet használják a tapírhölgy megnevezésére, minthogy annak a mi anyanyelvünkben sokkal több értelme van.

Cuki valójában már hónapokkal ezelőtt Budapestre érkezett, ám előbb a karanténállomáson kellett egy kis időt eltöltetnie az állategészségügyi előírások miatt, ezután pedig össze kellett szoktatni új párjával. Ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat, mert Cuki – amellett, hogy lényegesen nagyobb is Gézánál – kifejezetten „ugribugri”, türelmetlen hangulatban volt. Ráadásul megesett, hogy két hátsó lábára állva még a falra is felkapaszkodott, ami nem szokványos egy 280 kg-os patásnál.

Az összeszoktatás nehézségei miatt lényegében mostanra jött el az az idő, amikor a közönség már együtt láthatja a két állatot a Dél-Amerika kifutóban. Más tapírokhoz hasonlóan Cuki és Géza is az árnyékot kedveli, így előfordul, hogy a nagy forróságban a kifutó egy félreeső helyén hűsölnek. A délutáni, 16:30-kor esedékes látványetetés idején azonban kifejezetten aktívnak mutatkoznak.

Jóllehet párzást eddig nem figyeltek meg a gondozók, a két állat máris élénken érdeklődik egymás iránt. Ez annál inkább kívánatos, mert a nőstény állat beszerzésének éppen az a fő célja, hogy két évtizedes szünet után ismét szaporodjanak a tapírok a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az „eredményre”, vagyis a tapír szaporulatra természetesen még várni kell, hiszen ezeknek az állatoknak több mint 13 hónap a vemhességi idejük.

A tapírok sokfélesége

A zoológusok négy különböző tapírfajt különböztetnek meg. Többségük a trópusi Közép-és Dél-Amerika lakója, egy fajuk azonban Dél-, Délkelet-Ázsiában őshonos:

  • síkföldi tapír (Tapirus terrestris)

  • közép-amerikai tapír (Tapirus bairdii)

  • hegyi tapír (Tapirus pinchaque)

  • indiai tapír (Tapirus indicus)

Maga a tapír szó törzsi eredetű: a Dél-Amerikában beszélt tupi-guaraní nyelvek szókészletéből ered.

A síkföldi tapír (Tapirus terrestris) Dél-Amerikában őshonos, természetes élőhelyét a nedves trópusi erdőségek, folyó menti erdők alkotják. A páratlanujjú patások közé tartoznak, legközelebbi rokonaiknak az orrszarvúak számítanak. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió által kidolgozott, a veszélyeztetettség mértékét kifejező kategóriák szerint „sebezhetőnek” számító faj állatkerti szaporítását Európában külön tenyészprogram hangolja össze.

Vasárnap „nevelőszülők napja” az Állatkertben

Május 24-én, azaz most vasárnap tartják az Állatkertben a nevelőszülők találkozóját. Az állatkerti lakókat jelképesen „örökbefogadó” támogatók számára szervezett program 11 órakor kezdődik a Főbejáratnál. A hagyományoknak megfelelően lesz vezetett állatkerti séta, és természetesen „szülői értekezlet” is.

Forrás: FÁNK

Címkék: állatkert tapír románc

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr46899697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása