A kedden világra jött apróság a városligeti intézmény idei első újszülöttje

 

Tíz év után ismét gorilla született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kölyök január 5-én, kedden reggel látott napvilágot, ezzel az év első újszülöttje a városligeti intézményben. A kölyköt és az anyaállatot egyelőre hermetikusan elzárták a külvilágtól, így jelenleg sem a nagyközönség, sem a sajtó munkatársai nem láthatják, sőt az állatkerti dolgozók közül is csak a gondozók és az állatorvosok léphetnek be az emberszabásúak házába. Az állatok nyugalmát biztosító szigorú korlátozásokat annak függvényében fogják fokozatosan feloldani, hogy a kicsi fejlődése és állapota miként alakul.

Gorillakölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben január 5-én kedden, délelőtt 9 óra 13 perckor. Ilyen örvendetes eseményre utoljára 2000-ben került sor a városligeti intézményben. A kölyök és az anyaállat, a kilencéves N’Yaounda jól vannak, azt azonban még nem tudni biztosan, hogy minden rendben lesz-e a kicsi felnevelésével. A gondozók most azt figyelik, hogy a kölyök rendesen szopik-e, illetve, hogy az anyaállat rendben gondoskodik-e utódjáról. N’Yaoundának ugyanis ez az első kölyke, így az utódgondozás terén nem számít tapasztalt állatnak. 

Mitől „nyugati” a gorilla?

Mai tudásunk szerint a gorillák két külön faja különböztethető meg: a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) és a keleti gorilla (Gorilla beringei). Mindkét faj további alfajokra bontható, így a keleti fajon belül megkülönböztetünk hegyi gorillákat (Gorilla beringei beringei) és keleti síkvidéki gorillákat (Gorilla beringei graueri), a nyugati fajon belül pedig a Diehl-gorillát (Gorilla gorilla diehli) és a nyugati síkvidéki gorillát (Gorilla gorilla gorilla). Ez utóbbi alfaj látható a Fővárosi Állat- és Növénykertben is. A nyugati síkvidéki gorilla Angola, Kamerun, Kongó, Egyenlítői Guinea, Gabon és a Közép-afrikai Köztársaság területén őshonos. Természetvédelmi helyzete alapján a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolják.

Annak érdekében, hogy az állatok nyugalmát semmilyen zavaró körülmény se befolyásolja, a gorilláknak otthont adó Emberszabású Majmok Házát szinte hermetikusan elzárták a külvilágtól. Egyelőre sem a nagyközönséget, sem a sajtó képviselőit nem engedik be az állatházba, sőt az állatkerti dolgozók közül is csak az oda beosztott gondozók és az állatorvosok léphetnek be a lezárt területre. 

 

Ha a kicsi tartósan megnyugtató rendszerességgel táplálkozik, az anya viselkedése sem válik rendellenessé, és a gorilla csapat többi tagjai is nyugodtan viselkedik, akkor hamarosan a sajtófotósokat és a forgatócsoportokat is beengedhetik a nézőtérre, illetve – bizonyos korlátozások mellett – a nagyközönség előtt is megnyitják az állatházat. Arról azonban, hogy erre mikor kerül sor, az Állatkert vezetése – a kis gorilla fejlődésének és állapotának függvényében – később ad tájékoztatást.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1989 óta élnek nyugati gorillák (Gorilla gorilla). Az akkor érkezett két állat, a most harminchárom éves Liesel nevű nőstény, és a három évvel fiatalabb, Golo nevű hím frigyéből három kölyök született a magyar főváros állatkertjében. Közülük a legfiatalabb, Ebobo nevű hím jelenleg is itt él. Rajtuk kívül az elmúlt években két fiatal nőstény is érkezett Budapestre: Iringa 2002-ben Franciaországból, N’Yaounda, a most született kölyök anyja pedig 2008-ban a hídjáról nevezetes holland város, Arnhem állatkertjéből.

A világ állatkertjeiben egyébként összesen mintegy 750 nyugati gorilla él. Ezen az állatkerti népességen belül az elmúlt tizenkét hónapban összesen 16 ellés volt, a gorillák születése tehát világviszonylatban sem számít túl gyakorinak. Ez persze nem állatkerti sajátosság, megfelel a gorillák természetbeni szaporodási stratégiájának, amelynek lényege, hogy viszonylag ritkán, és alkalmanként csak egy utódot hoznak világra: az alacsony születési számot az újszülötteknek nagyobb felnövekedési esélyt kínáló fejlett utódgondozással ellensúlyozzák. Világviszonylatban az első állatkerti gorilla egyébként 1956-ban született az USA-beli Columbus Zooban.

Filmezés és fotózás

Amint a közlemény szövegéből is kiderül, a kölyök fotózására és filmezésére – az állatok teljes nyugalmának biztosítása érdekében – jelenleg nem tudunk lehetőséget biztosítani. Természetesen igyekszünk ezt is mielőbb lehetővé tenni, amint az kockázatmentesen megoldható. A fejleményekről és lehetőségekről rendszeresen tájékoztatjuk a sajtó képviselőit.

Jelenleg néhány nyomdai minőségű képpel tudunk szolgálni illusztrációként, amelyeket kérésre szívesen elküldünk.

Forrás: FÁNK

 

Címkék: állatkert gorilla kölykök

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr176899647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.