Monitoron a kis orrszarvú

 2008.10.25. 15:30

Kisfiúnak bizonyult a világ első „krio-orrszarvúja”

Ha közvetlenül még nem is, egy képernyőn már láthatja az Állatkert közönsége a szerdán hajnalban született orrszarvú borjút. Az anyaállat eddig példásan gondoskodik a hímnek bizonyult kicsiről, így várhatóan nem lesz szükség mesterséges nevelésre

Rendben teltek az első napok a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán született kis orrszarvújának életében. A kicsi már az ellés napjának estéjén, 12 órával világra jövetele után természetes úton anyatejhez jutott, és Lulu azóta is rendesen táplálja. Így valószínűleg nem lesz szükség a cumisüvegre, mesterséges nevelésre. Bár a gondozók és az állatorvosok továbbra is csak a legszükségesebb teendők miatt közelítik meg a „szülőszobát”, és jobbára ők is csak monitoron követik nyomon az eseményeket, az előzetes megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy a kicsi hím ivarú.

A szigorú állategészségügyi zárlat miatt a közönség közvetlenül még nem láthatja a félmázsás „apróságot”, ám a mai naptól – próbaképpen – megnyitották a Szavanna istállónak azt a részét, ahol a látogatótérben elhelyezett óriási plazmaképernyőn a látogatók nyomon követhetik, hogy éppen mi történik az orrszarvú istálló belsejében. Ugyanez a kép az Állatkert weboldaláról (www.zoobudapest.com) is elérhető, így az internetezők is láthatják az istálló belsejének valósidejű képét.

Az állatkerti szakemberek az elmúlt napokban rengetet gratulációt és szerencsekívánatot kaptak szerte az országból, és a világ minden tájáról. Az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége (WAZA) épp e héten, Ausztráliában tartott éves konferenciáján külön is kiemelték a kis orrszarvú világra jövetelének jelentőségét. A Fővárosi Állat- és Növénykert ezúton szeretné megköszönni mindenkinek a jókívánságokat!

Mint ismeretes, Lulu mostani borja az első „krio-orrszarvú” a világon, azaz az első olyan rinocérosz borjú, amely mesterséges termékenyítés útján oly módon született, hogy a termékenyítéshez ún. kriokonzervált, azaz fagyasztva tartósított hímivarsejteket használtak fel. Rajta kívül egyébként csupán egyetlen orrszarvú él a világon, akinek a születése mesterséges termékenyítés nyomán következett be: Layla, aki ugyancsak Budapesten látta meg a napvilágot tavaly januárban. Az előző borjúnál az Állatkert hím orrszarvújától, Easyboy-tól levett hímivarsejteket egyből felhasználták Lulu mesterséges termékenyítéséhez. A mostani esetben viszont Simba, az angliai Colchester állatkertjében élő hím az utód biológiai apja. A Simbától nyert hímivarsejteket felhasználás előtt három éven át mínusz 196 °C-on tárolták.

Fontos tudni!

Az istállóépület látogatócsarnoka – ahol az említett plazmaképernyő is helyet kapott - az állatházak mindenkori nyitva tartási idejében látogatható. Az anyaállat nyugtalansága esetén azonban az Állatkert fenntartja a jogot az előcsarnok lezárására.

Forrás: FÁNK

A bejegyzés trackback címe:

https://rianna.blog.hu/api/trackback/id/tr66899759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása