Remek döntés, még ha horror pénzbe került a vonat, akkor is. Meseszép vonatút, majd mediterrán kisváros, tó, napsütés. Végre melegem volt! Nekivetkőztünk pólóra és lecsüccsentünk a tóparti padra élvezni a napsütést, a hangulatot.

Annyira párás volt az idő, misztikus fénybe burkolta a tavat, halvány körvonalai látszottak csak a környező domboknak, a partnak, mégis isteni érzés volt sétálni a korzón, aztán egy szép parkban a pálmafák és fikuszok közt.

A vasút valahol fenn áll meg, onnét siklóval lehet lemenni a városba. Ez már olasz terület, ki is használtuk és egy isteni ebédet ettünk az egyik étteremben. Desszerttel is olcsóbb volt, mint Zürichben desszert nélkül... úgy néz ki Svájcban Zürich drágának számít.

Visszaérve Ákos ismét éhes lett, így egy sültkolbászos hotdogot vett a pályaudvaron, mert az még nyitva volt. Nagyon ízlett neki. Hát igen, első nap én is azt ebédeltem, és tényleg nagyon finom. Német területeken valahogy tudnak kolbászt csinálni, valamiért sokkalt több félébb és finomabb, mint nálunk.

A vonat se volt semmi, több hurokkal küzdötte le a magasságot, rengeteg alagut és viadukt között. Végül is átmentünk a Szent Gotthardon, ami nem kis magasságot jelent. Felhős időben indultunk, de elég hamar olyan magasra értünk, hogy áttörtünk a felhőkön és ragyogó napsütésben vonatoztunk tovább. Élmény volt.